Történet. és igen, tudom hogy FOS, de rámjött az írhatnék és írtam . valószínűleg amúgy el sem fogjátok olvasni, mert nem jártok a blogomon soha, de azért beteszem. boldog karácsonyt. xoxo

POSTED ON: 2011. december 25., vasárnap @ 2:54 | 0 comments

Lefutottam a partra. A zene oda is hallatszódott egy kicsit. Nagyon nagy buli volt. VOLT. Amíg el nem rontották. Más észre sem vette. Mást nem érintett.  Mi is történt?
’ Ericcel az egyik pillanatban még táncoltunk.
-          Eric.. el kell valamit mondanom! – kiabáltam.
-          Nem hallom!
-          Gyere le velem a partra!
Aztán elment. De hova? Kerestem mindenhol, összevissza kapdostam a fejem. És ott volt. A bárpulton állt. És egy szőke hosszú hajú lánnyal táncolt. Eddig még nem is volt baj.. csakhogy Eric megcsókolta.
És én ott álltam a tánctér középén, a zene ordított, és én is. Belülről. De nem hallotta senki. Nem hallhatta senki. ’
Lefeküdtem a homokba. A csillagokat néztem.
-          Rooooooooooose? – felugrottam. Ő az.. attól még hogy háttal álltam tudtam, hogy ő az. Ő. – Itt vagyok kicsim. Csak.. volt egy kis.. elintéznivaló m.- 
-          Menj innen Eric. Ha eszednél lennél tudnád, hogy most csaltál meg.. –még levegőt vettem, lenyeltem a könnyeim és szembe fordultam vele. – Megcsaltál.
-          Ő volt.. ő tehet róla.. Rose.. én nem akartam.. kérlek.. bocsáss meg.. – és egyre közelebb jött felém.
-          Nem. Te, TE tehetsz róla.
-          Kérlek.. kérlek.. sajnálom! szeretlek!
-          Igen. Én is ezt akartam elmondani neked. DE már mindegy. Csak hagy gondolkozzak egy kicsit. – majd belerohantam a tengerbe. A hófehér ruhám elsőnek gyönyörűen úszott a víz tetején, aztán teljesen elmerült, ahogy én is.
-Eric megcsalt. ROSE, ne törj össze! Gondolkozzunk.. – de nem tudtam. Annyi minden kavargott a fejembe. ahogy ott állt a pulton, hogy más lányt csókolt. Miért? És még így is annyira szeretem, hogy meghalok érte…’
Mikor kijöttem a vízből, Eric még mindig ott volt. Ott állt. Ugyanúgy, ahogy ott hagytam. Ő sem tudott mit csinálni.
Odamentem hozzá és megcsókoltam.
-          Ne csalj, meg többet kérlek.
-          Ígérem.
Aztán elment. És akkor én álltam ott egyedül. Vizesen. Magányosan.
És össze is törtem.
-
Délután 2 órakörül felkeltem. Kimásztam a nagy puha ágyamból. Egyedül aludtam. Eric eltűnt. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Csak sms. Erictől.
’Szia Rose! Nem akarlak megbántani, most sem és soha többet. De én már nem akarom ezt a kapcsolatot. El kell hogy felejtselek. És hidd el engem is nagyon megviselt. Sajnálom. Puszi: Eric.’
Háromszor elolvastam. Nem tudtam reagálni elsőnek. Aztán könnyek gyűltek a szemembe, de nem engedtem ki őket. Nem fogok miatta sírni. Nem érdemli meg. Nem érdemli meg!
Kirohantam a házunkból.. a házamból. Az erdőbe, ami az udvar mögött kezdődött. Futottam, ahogy csak bírtam. Mezítláb. Nagyon fájt a talpam, vérzett is, de nem törődtem vele. Elhaladtam a pad mellett ahova mindig leültünk, a kis tó mellett ahol horgászni tanított nem nagy sikerrel. Az erdő legmélye felé tartottam. Régen, amikor szomorú voltam ide mentem mindig. Volt egy icipici faház ott. Még apa csinálta. Csak egy kis szoba volt benne, egy nagy ággyal, meg egy kicsi szekrénnyel. Azért szerettem azt a helyet, mert titkos volt. Senki nem tudott róla. És mert közel a faházhoz rengeteg állat volt. Mókusok, madarak, farkasok. Mindig féltem a farkasoktól. Addig, amíg apa meg nem halt. Utána velük ’barátkoztam’. Nem féltek tőlem, és nem is bántottak. És én sem tettem semmit ellenük. Csak engedtem, hogy néha egy picit megharapdossanak játékból, vagy nyalogassanak, és én vittem nekik húst, hogyha nem találnak élelmet, legyen mit enniük, és simogattam őket. Szerettem őket. Szerettem nézni, ahogy rohannak együtt. Mindent szerettem bennük.
Bent a házban odamentem a kis szekrényhez. Kivettem egy cipőt, felhúztam és kimentem.
Megint futni kezdtem. Még beljebb az erdőben.. Oda ahol a farkasok laktak. De mikor odaértem senki és semmi nem volt ott. Körbenéztem, de nyomuk sem volt. Aztán leesett.
Vadászok. Hát erről beszéltek a tévében. A farkasaim. Meghaltak. Mind. Most már senkim nincs. Mi értelme élni?
Egyre gyorsabban elindultam a tó felé. ’A fagy a legjobb halál, akkor nem érzel semmit.’ Tél volt. És előttem volt egy jéghideg tó. Odaálltam a szélére háttal. Kitártam a karjaim, becsuktam a szemem és hátraborultam.

← Older / ♥ back up ♥ / Newer →
Oh, my dear...